Tudhattam volna, miért vagyok annyira lent, mélyen, amikor ott vagyok.. Hogy olyankor miért fáj annyira, miért tűnik elviselhetetlennek. Mert ha meg fent szárnyalok, az is olyan, mint még talán soha.. szédülős, a külvilágot elhagyós, tetőtől-talpig bizsergető érzés. Tehát az ellentétének is ilyennek kell lennie..olyannak, mint még soha.
Sárban fetrengősnek, torokszorítósnak.. de úgy igazán, nagyon.
Minél magasabbra szárnyalsz, annál nagyobbat tudsz zuhanni.
Már csak az a kérdés, megéri-e cserébe egyik a másikért.
Természetesen meg.
De csak ha nem gondolkodsz előtte.
Közben.
Utána.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése