Az év utolsó edzése volt a mai, így úgy döntöttem muszáj elmennem (amolyan belső kényszer), de igazából volt hozzá kedvem tényleg. Bár amikor L.-el az edzőterem melletti kávézóban kortyoltuk a cappuccinot, és neki elkezdett fájni a bokája, kicsit elbizonytalanodtunk. De nem hagytk magunkat, felmentünk és átöltöztünk.
B. picit késett, de nem sokat, addig elkezdtem az erőnlétet, majd ő átvette. Tök jó hangulat volt, lent néhány régi arc, csomó nevetés, és extra durva, bejgli-előégető erőnlét, aminek a közepén hányinger tört rám (ja, elfelejtettem ebédelni, jutott hirtelen eszembe), vészesen éreztem, hogy muszáj kimennem, de B. nem akarta, de én mégis elindultam az ajtó felé, közben Sz. közölte B.-vel, hogy nagyon durván festek, szerinte jobb lesz, ha kienged engem, mire B. még hátrakiáltott jó hangosan, hogy "Hányni mész?" mire mondtam, hogy "Igen, utána jövök!", kb. mintha cigiszünetre léptem volna le.
Aztán végül nem tudtam hányni, és pár perc múlva elmúlt a hányinger, így visszamentem.
B. erőnlét közben megkérdezte jól vagyok-e, mondom most már igen, majd hogy hánytam-e, mondtam nem tudtam, mire ő vigyorogva: "Ledugjak valamit a torkodon?" mondom igen, de attól lehet nem hánynék. :)
Ja persze kiszúrták a piros körmeimet, ami edzőteremben még durvábban hat, LT meg is jegyezte B.-nek, miközben fekvőtámaszban tartottuk magunkat, hogy "A Miss Jeunesse elkurvult.", B. meg közölte, hogy "Igen, nem lehet nem észrevenni", na mondom szép.
Majd edzés végén B.-vel szokásosan megvártuk egymást, hogy elvigyen a HÉV-ig, de útközben rájött, hogy tulajdonképpen ő már felém jön haza, így tök sokáig elvitt, és az előző HÉV-et, amit elvileg már lekéstem volna, beelőzte, és még pont elértem a megállóban, szuper. Legközelebb felhívom egy kávéra. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése