Miért vagyok néha ilyen gyenge, miért hagyom, hogy hirtelen minden elromoljon bennem? Hogy egy pillanat alatt vihar gyűljön az addigi napfény helyébe.. Elég egyetlen mondat, egyetlen megjegyzés, vagy akár egy mozdulat, és bennem világok dőlnek össze. Lehet, hogy tíz perc múlva újra a régi vagyok, és feledem a sérelmeket, de lehet, hogy nem, és hosszú órákig nem vonul el a felhő. A felhő, amelyik csak az én fejem fölött szór villámokat, mint a rajzfilmekben.
Ma is majdnem éhen haltam már, alig vártam, hogy megérkezzen a pizza, előtte kimentem hoztam egy kis energiaitalt mindannyiunknak - néha olyan jól tud esni - amiért külön tettem néhány kört.
És akkor néhány szóváltás, és az étvágyam is elmegy. Egy szelet után úgy érzem felfordul a gyomrom, és az energiaital is itt lapul most a hűtőmben.
Vajon miért van ez, velem van a baj? Csak velem lenne? Miért tudnak annyira megbántani azok, akik valójában szeretnek minket? Miért az fáj annyira, ha olyan valaki bánt, akit szeretünk? Miközben ha tudjuk, hogy szeret, tudhatnánk azt is, hogy soha nem bántana.
De mégis, mégis néha jönnek a felhők, és nincsen ez jól. Talán túl érzékeny vagyok, talán tenni kéne valamit. Két napja még határozottan elzárkóztam attól, amin ma este mégis elgondolkodtam - a számomra nem megfogható tudományok és azok képviselői..
De lehet, hogy most pont erre van szükségem.
1 megjegyzés:
Nem csak azért, mert szeretem, hanem azért, mert nagyon tisztelem, az ő betegei mindig VIP betegek nekem. Soha hibám nem volt még. Most azt mondja: maradjon nyugodtan, majd este megnézi anesztes ügyeletes. Majd nem tette, hiszen aznap lett volna hivatalos konzílium. Hónapok óta nem volt, aznap igen. Honnan kellett volna tudnom. Ő sem tudta. Mikor kiderült, nem védett meg. Velem megint mufurc volt...
Megjegyzés küldése